Biztosítástipp blog

CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. biztosítási blogja. Információk, hírek a kötelező, casco, lakás-, élet, utasbiztosításról.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

2010.12.02. 11:01 CLB

Jövőre már a CIG is adhat kötelezőt

Jövőre már a CIG is adhat kötelezőt

 

A CLB Alkusz szerint jövőre sem lesz drágább a kötelező, ha az idén piacra lépő Astra jó szolgáltatásokat nyújt, illetve a sajtóhíreknek megfelelően megjelenik a piacon CIG.

Mintegy 2.8 millió autó van magánkézben az országban, ezek csaknem a felének idén újra kötötték a biztosítását a novemberi kampányban. A magántulajdonúak mellett többszázezer azoknak a céges autóknak a száma, amelyek biztosítását már átkötötték az idei kampányban.  Ugyanakkor tízezernél is több az olyan autótulajdonos, aki a mai határidőig felmondja a kötelezőjét, de csak december végén köt újat. Ők sem késnek le semmiről, ugyanolyan jó árajánlatot kapnak, mint azok, akik váltottak a kampányidőszakban.

Nem változnak a kötelező biztosítási díjak, legalábbis december 31-ig. A novemberi kampány-árakon köthetnek szerződést, például azok, akik decemberben vesznek új autót, de azok is, akik ma felmondják ugyan a biztosításukat, de még nem döntötték el, hogy hova szerződnek.

Tavaly  valamivel több mint tízezer olyan gépjármű tulajdonos volt, aki az utolsó napon  felmondta a kötelezőjét, de csak december végéig kötött újat. Idén ez a szám akár meg is duplázódhat, aminek egyik oka, hogy 2010-ben  a céges autók kgfb-kötése a tavalyihoz képest bonyolultabbá vált, így vélhetően megismétlődik a tavalyi gyakorlat: a cégek halogatják a legtovább a döntést.

Mi lesz jövőre?

A szakma több képviselőjével szemben, a CLB Biztosítási Alkusz Kft. úgy véli, nem kell attól tartani, hogy jövőre magasabb biztosítási árak lesznek. Ennek egyik oka, hogy a csaknem 10 százalékos részesedést szerzett Astra biztosító tovább erősödhet a piacon. Mindez csak akkor lehetséges, a Romániából idén érkezett versenytárs elnyeri a magyarok bizalmát, és jó szolgáltatásokat nyújt az elkövetkezendő időszakban - véli Németh Péter, a cég kommunikációs vezetője.

A biztosítási árak alacsony szinten tartásában szerepe lehet más, jövőre színre lépő szereplőknek is. Sajtóhírek szerint több új vetélytárs megjelenése is várható, ilyen például a nemrég a tőzsdére is bevezetett CIG biztosító.

76 év a legmagasabb

A CLB adatai szerint főként a vidéki kisvárosiak törekedtek a biztonságra, ők inkább ismert céget választottak a biztosítás megkötéskor. A fiatalok viszont az átlagosnál nyitottabbak az új biztosítóra. Feltűnően sok volt közöttük a 24 év alatti autótulajdonos.

A legidősebb, akinek nevében a neten váltottak kötelezőt 76 éves volt, a legfiatalabb pedig egy hónapja töltötte be a 18-at. A CLB-nél kötött, magánautókra szóló biztosítások közel 70 százaléka férfiak nevére szól. Az internetes biztosításváltásban a legaktívabbak a fővárosiak és a Pest megyeiek voltak, az internettel egyébként is kevésbé ellátott megyékből jóval kevesebben kötöttek biztosítást a világhálón.

Szólj hozzá!


2010.12.02. 10:59 CLB

Lezárult a kgfb-kampány, íme az eredmények

Lezárult a kgfb-kampány, íme az eredmények

 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint a lakosság kis része választott biztosítót pusztán csak az ár alapján a kgfb-kampány során. Az alkuszok beszámolója szerint közel 30 százalékos átlagdíj-csökkenést tapasztalhattak az ügyfelek - írja a Napi Gazdaság.

A PSZÁF vizsgálatából kiderül: ha egyetlen autós sem váltott volna biztosítót, akkor is átlagosan 6,7 százalékkal kellett volna kevesebb díjat fizetniük, mivel a már meglévő klienseknek is csökkentették a fizetési kötelezettségeit a társaságok.

A felügyelet 220 ezres minta alapján tanulmányozta az ügyfelek preferenciáit. Ezek szerint a lakosság az újonnan piacra lépő biztosítókkal szemben még bizonytalanságot mutatott, ezért még ha a legalacsonyabb árat is kínálták az új társaságok, a válaszadók csupán 34-35 százaléka választotta őket.

A nevesebb biztosítók elfogadási aránya ezzel szemben 82-85 százalékos szinten állt. A korábbi társasághoz visszakötők aránya átlagosan 30 százalékos volt, de van olyan biztosító, ahol a 40 százalékot is meghaladta ez az érték.

A biztosítók tartalékszintjére elmondható, hogy csak két társaságnál volt az elvártnál némileg alacsonyabb szinten a mutató. A tőkefeltöltöttség a legjobbaknál 242 százalékon, átlagosan pedig 150 százalékon állt. A legrosszabb két vállalkozásnál is magasabb a tőkeszint (120%) a minimálisan elvárthoz képest.

Idén mintegy 1,5 millió autós kötött új kgfb-szerződést a novemberi kampány során. Az előrejelzések korábban a kétmillió új szerződést sem tartották kizártnak a teljesítményalapú díjszámítás bevezetése miatt. Szakértők szerint a díjcsökkenés ebben az évben véget ér, és jövőre egy új szereplő esetleges belépése sem fog változtatni ezen.

Forrás: Pénzcentrum.hu

Szólj hozzá!


2010.11.30. 12:48 CLB

Kötelező-tippek: erre figyeljen a hajrában

Kötelező-tippek: erre figyeljen a hajrában

 

Már csak egy napjuk maradt a régi biztosításuk felmondására azoknak, akik jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat január 1-i évfordulóval kötötték. Nagyon fontos, hogy a felmondás legkésőbb december 1-jén éjfélig igazolhatóan beérkezzen a korábbi biztosítóhoz, ellenkező esetben a felmondás érvénytelen és a szerződés újabb egy évig érvényben marad, hiába köt valaki kedvezőbb biztosítást egy másik társaságnál. Az új biztosítás megkötésére egészen december 31-ig sor kerülhet - áll a Generali közleményében.

Már csak egy napjuk maradt a régi biztosításuk felmondására azoknak, akik jelenlegi kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat január 1-i évfordulóval kötötték. Nagyon fontos, hogy a felmondás legkésőbb december 1-jén éjfélig igazolhatóan beérkezzen a korábbi biztosítóhoz, ellenkező esetben a felmondás érvénytelen és a szerződés újabb egy évig érvényben marad, hiába köt valaki kedvezőbb biztosítást egy másik társaságnál.  Az új biztosítás megkötésére egészen december 31-ig sor kerülhet. Az autósok tizedének – mintegy 400 ezer autónak – nem év végére esik a biztosítási évfordulója, ezért ők most nem tudják érvényesen felmondani a szerződésüket, így az új biztosításuk sem lesz érvényes.

A felmondásokat célszerű tértivevényes levéllel, visszaigazoló faxszal vagy egyéb bizonyítható módon elküldeni – e-mailben a hatályos törvény értelmében nem mondható fel a biztosítás. Az érvényes felmondás alapján a biztosítás december 31-én éjfélkor szűnik meg, de ha a felmondás nem szabályos, az újonnan kötött szerződés sem lesz érvényes, és a régi szerződés él tovább. Fontos továbbá, hogy az utolsó negyedévet mindenképpen be kell fizetni akkor is, ha vált valaki, hiszen az új biztosító csak január elsejétől biztosítja az autót - írja a közlemény.

Érdemes arra is figyelni, hogy aki nem január 1-i évfordulóval kötött biztosítást – például idén év közben vásárolt autót -, annak szerződése a kötés dátumától számított egy év után mondható fel, ezt azonban ebben az esetben is az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal jelezni kell. A Magyarországon futó mintegy 4,2 millió gépjármű kötelező biztosítási szerződések körülbelül 10 százalékának esik a biztosítási évfordulója év közbeni időpontra. Ha mégis az évforduló előtt lemondanák a kötelezőjüket, – és az például díjnemfizetés miatt meg is szűnik -, a törvény szerint nem lesz érvényes az új biztosítónál megkötött szerződésük sem. Erre azért is szükséges figyelni, mert a törvényi előírások szerint a biztosítatlan időszakra a Mabisz a biztosítási díjnál jóval magasabb, ún. fedezetlenségi díjat kénytelen felszámolni.

A közlemény szerint leginkább az online biztosításkötéseknél gyakori, hogy az ügyfelek rosszul töltik ki az ajánlatkérő nyomtatványt, így meglehet, hogy például a bonus fokozat, a korábbi biztosítás kötvényszáma, vagy az előző biztosító neve nem helyesen szerepel a dokumentumokon. Abban az esetben, ha az új biztosító, vagy az alkusz emiatt nem tudja beszerezni a kártörténeti igazolást, azt a szerződő félnek kell pótolnia. Ezt azért érdemes minél hamarabb megtenni, mert a törvény értelmében ilyenkor a biztosított A0 fokozatba sorolódik vissza.

Míg 2009-ig a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások évfordulója január 1-je volt, addig cascót gyakorlatilag bármikor köthettünk. Az idei együttkötési kedvezményeknél arra kell figyelni, hogy az új casco kockázatviselésének kezdete a korábbi megszűnés után indul. Ha tehát január 1-jével kedvezménnyel kötünk kötelezőt és cascót és egyszerre, utóbbi csak a korábbi casco szerződés lejárta után lép életbe.

Szólj hozzá!


2010.11.30. 12:46 CLB

Kgfb: a céges kocsiknál a legnagyobb a késlekedés

Kgfb: a céges kocsiknál a legnagyobb a késlekedés

 

Tavaly a biztosítást váltók 12 százaléka hagyta az utolsó napokra az új kötelező megkötését. Úgy tűnik, hogy idén a céges autók tulajdonosai a leginkább késlekedők

Legalább 150 ezer autós vált még december 1-ig kötelező biztosítást. Ők azok a tipikus utolsó naposok" akik a legvégső pillanatban intézik el biztosítási ügyeiket. - derül ki a CLB.hu elemzéséből, amelyet az elmúlt két év tapasztalataira alapozva hozott nyilvánosságra közleményében. A cég szerint: már tavaly is a biztosítást váltók 12 százaléka hagyta az utolsó napokra az új kötelező megkötését. Idén úgy tűnik, hogy a céges autók tulajdonosai a leginkább késlekedők.

Németh Péter, a CLB Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója szerint a céges autókért felelősök késlekedése érthető, hiszen nem a saját autójukról van szó. Egy-egy döntést másokkal is egyeztetinnük kell, főként akkor, ha több autóra (flottára) kötnek biztosítást.

Ráadásul az idei év céges biztosítása bonyolultabb az előző évekhez képest, ezért a cégek többsége alkuszokhoz fordul, hiszen ők képesek a leggyorsabban a legpontosabb és legkedvezőbb ajánlatot kiválasztani ügyfeleik számára. Mindezekhez Idén a biztosítóknál kiemelkedően nagy kedvezményt kaphatnak a márkakereskedői, a mezőgazdasági, az állami és az önkormányzati flották, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalati azt mutatják, hogy az állami és önkormányzati cégek csak a legritkább esetben kötik biztosításukat alkusznál - tette hozzá Németh Péter.

Szólj hozzá!


2010.11.29. 10:42 CLB

Hárommilliárd forint megy el a kgfb kampányra

Hárommilliárd forint megy el a kgfb kampányra

 

A biztosítók és az alkuszok idén hárommilliárd forintot költenek el a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) kampány során reklámra, de ebben nincs benne az a néhány százmillió forint, amelyből ajándékokat sorsolnak ki az új ügyfeleik között - közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-vel.

 

A kampány előtt vezetői körlevélben közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a biztosítókkal, hogy csak a tarifában meghirdetett kedvezményeket alkalmazhatják. Akkor a PSZÁF illetékese az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a sorsolás is "belefér" a tarifába, feltéve, hogy azt október végén a biztosító meghirdeti.

A CLB összegyűjtötte, hogy miket sorsolnak a biztosítók: 10 millió forint, autó, autógumi vásárlási utalvány, 500 liter benzin, televízió- és telefon készülék tartozik ebbe a körbe. A kotelezo.hu internetes alkusz arra hívja fel a figyelmet, hogy több biztosító a régi ügyfelei kgfb díját 10 százalék körüli összeggel csökkentette, és erről értesítést is küldött. Aki a tájékoztatás ellenére lefuttat egy kalkulálást, akár további 30 százalékot is nyerhet a jövő évi díjon.

A netrisk.hu online alkusz számítása szerint eddig 1,2 millió autós váltott biztosítót, az átlagdíj 40 százalékot zuhant az idei kgfb kampányban. Egy másik internetes alkusz, a biztositas.hu úgy számol, hogy az éves kgfb átlagdíj az idei 25 ezer forintról 17 ezer forintra esik jövőre. Így a biztosítók - összesített - 129 milliárd forintos díjbevétele 100 milliárd alá esik. Így több biztosítónak veszteségessé válik ez az üzletága, ezért jövőre biztosan emelkedni fognak a díjak.

 

Szólj hozzá!


2010.11.29. 10:39 CLB

December 1. éjfél a kötelező biztosítás felmondási határideje

December 1. éjfél a kötelező biztosítás felmondási határideje

 

Akinek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási évfordulója még mindig január 1-je, az ügyeljen arra, hogy felmondása a korábbi biztosítójához legkésőbb december 1-jén éjfélig igazolhatóan beérkezzen - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleménye.

Célszerű a felmondást tértivevényes levéllel, visszaigazoló faxszal vagy egyéb bizonyítható módon elküldeni - áll a közleményben. Amennyiben alkuszon keresztül küldi valaki a felmondását, bizonyosodjon meg arról, hogy az a korábbi biztosítójához időben beérkezett. Az érvényes felmondás alapján a biztosítás december 31-én 24 órakor szűnik meg.

Szólj hozzá!


2010.11.22. 14:58 CLB

Mekkora a kár karambol esetén? Itt az új kalkulátor

Mekkora a kár karambol esetén? Itt az új kalkulátor

 

Egy 120 kilométeres sebességgel, frontálisan ütköző autó úgy törik össze mintha 55 méter magasból dobták volna le. Ezt szemlélteti az a zuhanás kalkulátor, amely a CLB.hu oldalán működik. A cég ezzel a speciális számítógépes programmal az autók lehetséges összetörését, baleseteket szimulál, s a sérülékenységre, az esendőségre, az óvatosságra hívja fel a figyelmet.

 A speciális kalkulátor segítségével egy esetleges autós ütközés erejét, s annak következményét szimulálják. Jelentős kár már 40-50 kilométeres sebesség mellett is előfordulhat az úton, ha két jármű frontálisan csapódik egymásba – magyarázta Németh Péter a CLB Biztosítási Kft. kommunikációs vezetője. 

A CLB ezért, figyelemfelkeltő céllal is működteti honlapján a „zuhanás kalkulátort”, amelynek segítségével a felhasználók kiszámolhatják, milyen nagy erejűek tudnak lenni, akár egy magasból történő lezuhanás következményével is járhatnak a közúton történő ütközések.

Az eredmények meglepőek: 120 kilométeres sebességgel, frontálisan karambolozó autó úgy törhet össze, mintha azt 55 méter magasból dobták volna le. De ha két jármű „csak” ötvennel karambolozik, az ütközésnek már akkor is olyan ereje van, mintha egy autó 10 méter magasból esett volna le.

Németh Péter nem titkolja, hogy a kalkulátor elindítását a kötelező gépjármű felelősség biztosítási kampány idejére időzítették. Mint mondta, a biztosítók kötelező biztosítási kampányra költött összege meghaladhatja a 3 milliárd forintot.

A nagy költségvetésű kommunikációs „harc” az autósok kegyeiért érthető, hiszen tavaly 129 milliárd forintot fordítottak kötelező biztosításra az autósok. Ugyanakkor az is igaz, hogy a 3 milliárdos reklámkampánynak csak töredéke segíti a biztonságosabb közlekedésre, autózásra való ösztönzés.

 

 

Szólj hozzá!


2010.11.22. 08:58 CLB

Gyerekünk duplázhatja a kötelezőt

Gyerekünk duplázhatja a kötelezőt

 A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáló programok nem véletlenül érdeklődnek az iránt, hogy van-e a családban jogosítvány érett fiatal (17-24) felnőtt: ez akár ötven százalékkal is növelheti a biztosítás díját.
 
Nem véletlenül kérdeznek rá a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáló programok arra, hogy van-e a családban 17-24 év közötti gyermek, ez a tény ugyanis akár felével is emelheti az éves díjat - közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. az MTI-vel.
 
A tarifákban kétféle kérdés tudakozódik a családban lévő fiatal felnőtt léte iránt. A konszolidáltabb így szól: vezeti-e a járművet 17-24 év közötti személy? Ez a korcsoport az, amely a gyakorlatlansága és a meggondolatlansága miatt gyakrabban okoz balesetet az idősebbeknél. A másik megoldásnál így szól a kérdés: van-e a családban 17-24 év közti személy? Itt már biztosra veszik, hogy ha van, akkor vezeti is a kocsit.
A kérdésekre adott igenlő válasz mindenképpen emeli a biztosítási díjat, de hogy mennyivel, azt biztosítója válogatja. A CLB tapasztalata alapján ez elérheti az 50 százalékot is.
 
A másik jelenség a kgfb kampányban a csomagban való értékesítés, amelyre a Generali-Providencia hívja fel az ügyfelek figyelmét. A közlemények eddig arról szóltak, hogy az internetes alkuszok a kgfb tarifálás után kedvező díjú casco biztosítást ajánlanak az ügyfeleknek, de bekerülhet a csomagba akár a lakásbiztosítás is.
A szakértők arról is szólnak, hogy a közös tulajdonossal rendelkező bank és biztosító azért enged a biztosítási díjból a saját banki ügyfelének, mivel így a haszon ugyan kisebb lesz, de két helyről is befolyik. Ennek a technikai megoldása az, hogy kap mondjuk 10 százalék kedvezményt az ügyfél a kgfb-ből, ha a biztosító bankjától utalja át annak a díját.
 
A keresztértékesítésnek nevezett megoldás azonban csak szűk körben működik. Azok a "notórius" kgfb váltók, akik akár 100 forintért is biztosítót váltanak, és ezt minden évben megteszik, érzéketlenek az ilyen árukapcsolásra, mivel tudják, hogy jövőre is találnak az ideinél olcsóbb biztosítót, enélkül is

Szólj hozzá!


2010.11.22. 08:42 CLB

Az unalmas biztosítási kampányok ellen tüntet a CLB

Az unalmas biztosítási kampányok ellen tüntet a CLB

 

A CLB Biztosítási Alkusz az unalmas biztosítási kampányok elleni tüntetésként megszavaztatta, hogy a levegőbe lógatott autót kisorsolják-e, vagy ledobják a Fradi-pályánál. Ledobják.

November 12-én pénteken harminc méter magasból a földhöz vágják azt a hárommilliós autót, amelyet azért lógattak fel a darura az Üllői úti Fradipályánál, hogy ezzel tüntessenek az unalmas biztosítási kampányok ellen. A kampány keretében meg lehetett szavazni, hogy az autót kisorsolják-e a szavazók körében vagy ledobják. Az eredmény előre borítékolható volt.

A CLB Biztosítási Alkusz és A-Z Produkció ügynökség szándékosan könnyed kampányt indított, "mert a biztosítási téma nagyon bonyolult."  Éskovács Péter, az A-Z Produkció kreatívigazgatója, a kampány egyik kitalálója elmondta, hogy Idén a biztosítók kötelező biztosítási kampányra költött összege meghaladhatja a 3 milliárd forintot. „A nagy költségvetésű kommunikációs harc az autósok kegyeiért érthető, hiszen tavaly 129 milliárd forintot költöttek kötelező biztosításra azok, akiknek van gépkocsijuk” – magyarázta.

„A legtöbb biztosító az idei kötelező biztosítási kampány során a könnyedebb, esetleg vicces felhangú kommunikációs megoldásoktól idegenkedik. Ennek egyik oka, hogy a biztosítási és a banki szakma legkonzervatívabb gazdasági szféra” – véli Éskovács, majd hozzáteszi: a biztosítók félnek attól, hogy vidámabb hangvétel egy kampány során hiteltelenné tenné őket.

Nem ez az első eset, hogy autót dobnak le az égből. Amerikában népszerű szórakozási forma, de de Berlinben is volt már hasonlóra példa: ott egy Porschét dobtak le a levegőből.

Videó az autó ledobásáról>>

Szólj hozzá!


2010.11.05. 14:33 CLB

Kötelező biztosítás váltás 2011

Kötelező biztosítás váltás 2011

Váltson kötelezőt a CLB-vel! Kötelező biztosítás kalkulátorunk 14 biztosító díját hasonlítja össze, így könnyű a választás! 2011-re tovább spórolhat kötelezőjén, ezért megéri számolni.

Váltson velünk itt>>

1 komment


2010.11.05. 14:32 CLB

A Suzukisok kötelezőnek érzik a biztosítóváltást

A Suzukisok kötelezőnek érzik a biztosítóváltást

Az autósok már a kampány első napjaiban úgy megrohanták a biztosítási alkuszokat, mintha valami kuriózumot árulnának potom pénzért - áll a clb.hu biztosítási szokásokat vizsgáló közleményében. A legkorábban biztosítást kötők többnyire Suzuki tulajdonosok, a "Mi autónk" vezetői közel hatszor annyian látogatták meg a biztosítási portált, mint más gépjárművek tulajdonosai.

Tapasztalatok szerint a legtöbben este otthon, nyugodt körülmények között szerződnek, de nap közben órákat töltenek az Interneten azzal, hogy megtalálják a legjobb ajánlatot. A kampány első két napján az átszerződők 79%-a férfi, 21%-a pedig nő volt.

Az első két napon reggel 7.30 és 9 óra között, valamint délután 5 és 7 óra között látogatják a legtöbben azokat a honlapokat, amelyeken biztosítást lehet kötni. Noha ezekben az időpontokban tízszer annyian nézik meg ezeket az internetes helyeket, mint általában, a biztosításokat jellemzően a nyugodalmasabb órákban, este 7 után kötik azok, akik napközben végigfutották az ajánlatokat.

Az első két nap adatai azt mutatták, hogy a biztosítót váltók háromnegyede három cég ajánlata közül választott: az Allianz, Astra, K&H, közel egyenlő arányban osztozott az új kötéseken, negyedük pedig a másik 11 cég ajánlatát választotta.

A CLB szerint az Astra, mint új szereplője a biztosítási piacnak, igen kedvező ajánlattal igyekszik tarolni, az Allianz a 100%-os elektronikus kommunikációra, bankkártyás és inkasszós díjfizetésű e-GFB termékével ér el sikereket, a K&H Biztosítót pedig a banki világból jól csengő neve is segíti. Az MKB úgy tűnik "megunta", hogy évek óta csak szemlélője a versenynek, az első két napon a "váltók" csaknem 7%-a választotta őket. Ez többek között annak is köszönhető, hogy elsősorban az alkuszokra támaszkodik, alkuszi csatornákon kedvezőbb díjat hirdetett. Viszont a tavalyi nagy nyertes, az Uniqa és az Aegon nem tudja megismételni a sikert, csak kevés kategóriában adnak "nyerő" díjat. Mindez nem véletlen, régi tendencia, hogy azok a biztosítók, amelyek az előző évben "túlnyerték" magukat, a következő évben korrigálnak.

További érdekesség, hogy feltűnően sok volt az első napokban az, aki Suzuki gépkocsijára kötött biztosítást. A kötések mintegy 25%-a vonatkozott erre a típusra, második helyen a Volkswagenek és a Fordok állnak 8-8%-kal.

Szólj hozzá!


2010.11.05. 14:31 CLB

Sokat spórol, aki biztosítót vált

Sokat spórol, aki biztosítót vált

A tavalyi huszonötezer forintról húszezer forint alá esett a kötelező biztosítások átlagdíja a lapunk hétvégi számának mellékletével indult idei kampányban.

 Az árcsökkenés a harminc százalékot is meghaladhatja, így a biztosítót váltók száma a szakemberek becslései szerint rekordot dönthet, megközelítve a kétmilliót.

Az első díjszámítások alapján min­den rekordot megdönt az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány. A tegnap induló, egy hónapon át tartó biztosítóváltási szezonban tizenhárom régi és egy új biztosítótársaság verseng az ügyfelekért.

„A tavalyi huszonötezer forintról tizenhétezer forint alá esett a kötelező biztosítások átlagdíja az ügyfelek első, valós díjszámításai alapján. Az árcsökkenés a vártnál is nagyobb mértékű, a harminc százalékot is meghaladja. Aki nem vált, stagnáló vagy emelkedő biztosítási díjra számíthat, az átszerződőknek viszont kilencven százaléka találhat a meglévőnél kedvezőbb ajánlatot” – áll a Netrisk.hu lapunkhoz eljuttatott közleményében. A szakportál hangsúlyozza: a kétmilliót is megközelítheti a biztosítót váltók száma, ami a legoptimistább prognózisokat is túlszárnyalja. Ez az arány az autótulajdonosok több mint ötven százalékát jelentené. Tavaly december elsejéig másfél millióan váltottak biztosítót.

A szakemberek azért is várnak minden eddigit meghaladó átszerződési hullámot, mert tizenkétezer forintra tehető a biztosítót váltók átlagos megtakarítása. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. összehasonlító vizsgálata szerint a fővárosiak lehetnek a nagy vesztesei az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnak, ha nem elég körültekintők, ugyanis a legtöbb biztosító a vidékieknek kedvez. A cég kalkulációja szerint pél­dául egy fővárosi, negyvenöt éves ügyfélnek, akinek Opel márkájú kocsija van, akár 107 880 forint is lehet a kötelező biztosítása, míg ugyanez egy megyeszékhelyen élő autótulajdonosnak akár harmincezerrel is olcsóbb lehet, akkor is, ha a legrosszabb ajánlatot fogadja el. A kisebb településeken lakóknak ennél is kevesebbet kell fizetniük.

Szólj hozzá!


2010.11.05. 14:31 CLB

Ha űrjárművet gyárt, na, akkor lesz kevés a kötelezője!

Ha űrjárművet gyárt, na, akkor lesz kevés a kötelezője!

A statisztikai tevékenység-besorolás szerint határozzák meg a biztosítók az autó flották kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjait a mostani díjhirdetéskor, míg korábban a besorolás önkényes volt. A legkedvezőbb díjat az kapja, aki űrjárművet reparál.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az októberi vezetői körlevelében felhívta a biztosítók figyelmét arra, hogy a flottáknak legalább 5 autóból kell állniuk, és ezek díját is ki kell tudni számolni a lapokban közzétett tarifa táblákból - közölte a CLB biztosítási alkusz.

Az alkusz kalkulációja szerint a legkisebb kgfb díjat azok a cégek fizetik, amelyek tevékenysége: légi- és űrjármű gyártása, javítása. Nekik legalább olyan kedvező ajánlatot adnak a biztosítók, mint a halászattal, növénytermesztéssel, vagy állattenyésztéssel foglalkozó vállalkozásoknak.

A legdrágább kötelező biztosítást fizethetik viszont - egyebek mellett - az élelmiszerkereskedők, az ivóvízellátásban tevékenykedő, vagy az építőiparban dolgozó cégek. Az alkusz másik tapasztalata az, hogy a kis vállalkozások alkalmazottai jobban vigyáznak a cégautókra, óvatosabban vezetnek, mint egy nagyobb vállalat dolgozói. Ezért nekik jobb konstrukciót, olcsóbb kgfb-t kínálnak a biztosítók.

Szólj hozzá!


2010.10.31. 11:53 CLB

A vidékieknek kedveznek az új kötelező biztosítási tarifák

A vidékieknek kedveznek az új kötelező biztosítási tarifák

Budapesten 30-40 százalékkal többet kell fizetni egy átlagos szerződésért, mint vidéken. A 2011-es tarifákat tegnap tették közzé a társaságok.

A fővárosiak lehetnek a nagy vesztesei az idei kötelező gépjármű felelősség biztosításnak, ha nem elég körültekintőek, ugyanis a legtöbb biztosító a vidékieknek kedvez, a budapesti ügyfelekre nagyságrenddel nagyobb díjat határoztak meg a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. összehasonlító vizsgálata szerint.

A cég mind a 14 biztosító adatait vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy az idén a szolgáltatók komoly különbségeket tesznek a fővárosban, a vidéki megyeszékhelyeken és a kisebb településeken lakók között, s ennek következtében a budapestieknek nagyságrenddel többet kell majd fizetniük. A kalkulációk szerint például egy fővárosi 45 éves ügyfélnek, akinek Opel márkájú kocsija van, akár 107.880 forint is lehet a kötelező biztosítása, míg ugyanez egy megyeszékhelyen élő autótulajdonosnak akár 30 ezerrel is olcsóbb lehet, akkor is, ha a legrosszabb ajánlatot fogadja el. A kisebb településeken lakóknak ennél is kevesebbet kell fizetniük.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott elemzés szerint a képzeletbeli, átlag magyar fővárosi autósnak akkor is többet kell fizetnie vidéki társainál, ha a legjobb ajánlatot választja. Ugyanakkor az autósoknak érdemes a kedvezmények listáját is áttanulmányozniuk, mert azok akár 30-40 százalékkal is csökkenthetik a végösszeget.

Németh Péter, a CLB elemzési divíziójának vezetője a közlemény szerint a kedvezmények ellenére sem osztja azok véleményét, akik azt állítják, hogy 2011-ben csökkennek a biztosítási árak. Úgy véli, hogy bár van pár olyan biztosító, amely jelentősen mérsékelte díjait, összességében a szolgáltatók stratégiáját a tavalyi kedvezmények átalakítása, mérséklése, megvonása jellemzi. Megdöbbentő jelenség, hogy új, eddig nem tapasztalt büntető, azaz díjemelő tételeket is bevezettek.

A szakértő szerint az összetettebb tarifarendszer miatt az autósoknak a tavalyinál is alaposabban át kell nézniük és össze kell hasonlítaniuk a biztosítási lehetőségeiket és hasonlítaniuk az ajánlatokat. Tavaly december 1-jéig 1,5 millió autós váltott biztosítót, de a CLB szakértője szerint az idén ez a szám elérheti a kétmilliót.

A Magyar Biztosítók Szövetsége két országos napilap mellékleteként szombaton tette közzé 14 biztosító tarifáit a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb). A legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben. Az autósoknak egy hónapjuk van arra, hogy eldöntsék, váltanak-e biztosítót, kivéve azokat, akik az idén vásároltak kocsit, mert számukra nem január 1-je, hanem a vásárlás évfordulója lehet a váltás időpontja.

Szólj hozzá!


2010.10.30. 15:09 CLB

Kötelező biztosítás - Megjelentek a jövő évi tarifák

Kötelező biztosítás - Megjelentek a jövő évi tarifák

A Népszava és a Magyar Hírlap szombati számának mellékleteként jelent meg 14 biztosító tarifája a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb), a legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben.

A közzétételt a Magyar Biztosítók Szövetsége - a napilapok árversenye után - rendelte meg, s magának is fenntartott három oldalt, amely a közérdekű információk mellett a fedezetlenségi és az országhatáron kötött biztosítási díjakat tartalmazza. Az előbbit arra az időszakra kell fizetni, amikor az autósnak nem volt kgfb-je, és a díj jóval magasabb, mint bármelyik biztosító éves díja.

Kötelező biztosítás kalkulátor>>

Szólj hozzá!


2010.10.30. 15:08 CLB

Új szereplő lép a kgfb piacra

Új szereplő lép a kgfb piacra

Astra Biztosító néven fióktelepet létesített Magyarországon a román Nova csoport tulajdonában lévő Astra Asigurari biztosító.

A román Nova csoport tulajdonában lévő Astra Asigurari biztosító Astra Biztosító néven fióktelepet létesített Magyarországon, amely már részese lesz a novemberben induló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampánynak - mondta Török Béla magyarországi vezérigazgató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A kgfb kampányban és a jövő évben 50 ezer szerződésre számít az Astra Biztosító, de 2010-ben - kiegészülve a casco- és a lakásbiztosítással - már 200 ezer ügyfelet akar magáénak tudni - tette hozzá a vezérigazgató.

Forrás:Hirszerzo.hu

Szólj hozzá!


2010.10.30. 15:07 CLB

Másfél millió autós válthat biztosítót

Másfél millió autós válthat biztosítót

Annak ellenére, hogy a 4 millió autós 10 százaléka már év közben vásárolt kocsit, és akkor kötött rá - aznapi fordulónappal - biztosítást, idén is lesz másfél millió váltó a hamarosan kezdődő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, amelyben négy biztosító között dőlhet el a verseny.

A kötelező biztosítás megkötése során az autósok még mindig szinte kizárólag az ár alapján döntenek, így az a biztosító számíthat jelentős számú kötésre, amelyik elszántan beleveti magát az árversenybe.

Ilyen lehet az új szereplőként megjelenő Astra, amely az ügyfelek bizalmát nagy eséllyel próbálja majd ezzel az eszközzel megszerezni - ez eddig is mindig így volt.

A másik olyan biztosító, amelyiknek mindenképpen ügyfélbázist kell építenie, a tavalyi kampányból kizárt, idén visszatérő Wabard, amely - kötési lehetőség híján - az elmúlt évben korábbi személyautós ügyfeleinek jelentős részét elveszítette.

A piacvezető Allianznak nem látszik más választása, ha tartani akarja piacvezető pozícióját, mint a tavalyi stratégiájának követése. Az új belépők számára várhatóan ismét igen nyomott díjakat hirdet meg, jelentős kampánykedvezményt alkalmazva. Tavaly ez a biztosító szerezte a legtöbb új ügyfelet, igaz, ezért jelentős árat fizetett: új kötéseinek mintegy felét a régi, magasabb díjas ügyfelei közül szerezte, vagyis jelentősen csökkent a díjállománya.

Direktbiztosítói pozíciójának erősítése, valamint a kedvező üzemméret elérése érdekében, a korábbi offenzív árpolitika alkalmazása várható a Generteltől. A direkt biztosító a tavalyi gyakorlathoz hasonlóan ismét újabb szeleteket igyekszik majd kihasítani a piaci tortából.

Forrás: Privátbankár.hu

Szólj hozzá!


2010.02.05. 15:17 CLB

Utazás, síelés, búvárkodás?

Utazása előtt sose feledkezzen meg az utasbiztosításról!
Az utasbiztosítás az a termék, amelyet mindenkinek kivétel nélkül ajánlok megkötni külföldre utazás esetén.

Legyen szó akár 1-2 napról, sosem lehet tudni, az utazás során milyen esemény bekövetkeztekor vesszük hasznát az utasbiztosításnak.

Elég egy gyomorrontás, vagy egy fogfájás, ahhoz, hogy a rendkívül magas külföldi orvosi ellátást az utasbiztosításunk fedezze.
A biztosító társaságok egyes termékei különböző szolgáltatásokat és szolgáltatási limiteket tartalmaznak.

Egy szolgáltatásait tekintve egyszerűbb utasbiztosítás természetesen sokkal olcsóbb, mint egy összetettebb, szolgáltatásaiban és a költségek térítésében magasabb biztonságot nyújtó termék.
Tekintse át a példákat, hogy el tudja dönteni, milyen esetekben melyik biztosító termékét érdemes választani.
Pár napos utazás szomszédos országba

Amennyiben úti célunk valamelyik szomszédos ország és a kint tartózkodásunk nem több két-három napnál, úgy egy egyszerűbb, költségeit tekintve olcsóbb utasbiztosítási termék megvásárlása is elegendő. Ezen termékek mindegyike tartalmazza a betegség és baleset esetén fellépő költségek térítését (átl. 3-5 millió Ft), valamint a poggyászokban esett károkat is enyhítik.

Utazás valamely európai országba

Pár napnál hosszabb, európai országba irányuló utazás során érdemes megfontolni a magasabb költségtérítési limiteket kínáló termékek megvásárlását, amelyek betegség és baleset esetén már akár 20 millió Ft-os fedezetet is kínálnak, illetve további szolgáltatásokkal (pl. óvadék és ügyvédi költségek) fokozottabb biztonságot nyújtanak.

Utazás Európán kívüli országokba

Hosszabb és Európán kívüli országba történő utazás során érdemes mérlegelni a cél ország egészségügyi ellátási rendszerét, valamint az ország biztonságát. Ha biztonságosnak ítéljük meg, akkor a közepes szolgáltatásokat nyújtó termékek választása célszerű, azon belül is a nagyobb költségtérítést kínáló módozatok egyikét.

Utazás kockázatos biztonságú országokba

Közel-keleti országba, különös tekintette Izraelre, valamint dél-amerikai, távol-keleti és afrikai országokba történő utazás során mindenképpen javasoljuk a legmagasabb költségtérítéseket kínáló, szolgáltatásaikban a legtöbbet nyújtó termékek megvásárlását, valamint - a biztosítástól függetlenül - az elérhető óvintézkedések (pl. védőoltások) megtételét.

Utazás és sportolás

A síelés és snowboardozásból eredő kockázatokat minden biztosító társaság minden terméke tartalmazza, ez esetben a választást csak a napok száma és utazásunk úti célja befolyásolhatja. Kiegészítő biztosítás megvásárlásával több biztosító is vállalja többek között a következő extrém-sportokat: hobby búvárkodás (max. 40m merülési mélység), rafting, hegymászás, canyoning, hydro-speed, quad, stb.

Az utasbiztosításról további információkat talál a www.biztositastipp.hu weboldalon.

Szólj hozzá!


2010.02.05. 11:55 CLB

Hasznos tanácsok az életbiztosításhoz

Általában az életbiztosításról

Az egyik leggyakoribb biztosításforma. A különböző élethelyzetekre való felkészülést segítő biztosítás.

A biztosítási esemény sokféle lehet, a születéstől egészen a halálig.

Az sem szükséges, hogy kárral járjon, de anyagi helyzetében rendszerint változást, terhet jelent a biztosítottnak, vagy annak, aki viselni kénytelen.

A biztosítási esemény (élethelyzet) általában pénzben nem fejezhető ki, így a biztosító és a vele szerződő fél szabadon határozhatja meg a biztosítási összegét. A gondosan megválasztott életbiztosítás alkalmas arra, hogy növelje biztonságunkat, és lehetőséget adjon az esetleges veszélyhelyzetek következményeinek megoldásához.

Életbiztosítással kapcsolatos hasznos tanácsok

Mérlegeljük a biztosítás megkötése előtt:
  • milyen igényeink vannak, milyen életbiztosítási forma felel meg az elképzeléseinknek,
  • a biztosítás növeli-e a biztonságérzetűnket,
  • a biztosítási esemény bekövetkezésének van-e fokozott veszélye,
  • az esemény milyen anyagi következményekkel jár ránk vagy családunkra nézve,
  • milyen összeget tudunk havi rendszerességgel (esetleg inflációt követő módon), vagy egyszeri tartós lekötéssel a biztosítási célra elkülöníteni?
Az ajánlat aláírása előtt:
  • a lehető legtöbb információval rendelkezzünk az adott biztosítóról, különösen piaci helyzetéről, eredményességéről,
  • részletesen ismerjük meg a nekünk felkínált biztosítási módra vonatkozó valamennyi előírást, külön is figyelve a hozamok felosztására a részesedésűnk mértékére,
  • ha problémánk van a megértéssel, kérjünk segítséget,
  • olyan szolgáltatást válasszunk, amelynek díját nagy valószínűséggel képesek leszünk fizetni!
Úgy válasszuk meg a kockázatot, hogy
  • legyen a befektetés a lehető legbiztonságosabb
  • lehetőleg ne veszítsük el a teljes befizetésünket,
  • a lehető legmagasabb nyereségre tegyünk szert!
A szerződés aláírása előtt pontosan legyünk tisztában azzal:
  • mit ígér a biztosító,
  • megfelel-e a lehetőségeinknek és az igényeinknek,
  • van-e visszavásárlási lehetőségünk,
  • garantál-e hozamot a biztosító és ha igen, mennyit,
  • milyen költséget számol el a biztosító a saját működésére,
  • gondosan ellenőrizzük, hogy a szerződés a mi akaratunknak megfelelően jön-e létre, az üzletkötő által adott szóbeli tájékoztatás megfelel-e az írásos dokumentációnak?

Az életbiztosításról további információkat talál a www.biztositastipp.hu weboldalon.

 

Szólj hozzá!


2010.02.04. 16:15 CLB

A lakásbiztosításról röviden

Általában a lakásbiztosításról

Az ingatlanunk és a benne lévő ingóságaink fontosak számunkra, ezért biztosítjuk azokat.

Sokan mégis elfeledkeznek a legnagyobb értékük a lakásuk, házuk biztosításáról.

Mások úgy gondolják, hogy a lakásbiztosításuk megkötésével hosszú évekre megoldották a biztosítás kérdését. Ez azonban nem így van. A lakásbiztosítást aktualizálni kell és érdemes évente újra számolni.

Fontos kérdések és válaszok a lakásbiztosítással kapcsolatban:

Mely kockázatokra nyújt fedezetet a lakásbiztosítás?

A biztosítók egyes termékei eltérő szolgáltatásokat nyújtanak, kiegészítő biztosításokkal tovább fokozható a kockázatok köre. Lakásbiztosítással elérhető fedezetek:

  • Tűz
  • Robbanás
  • Villámcsapás
  • Indukció (másodlagos hatás)
  • Vihar
  • Felhőszakadás
  • Árvíz
  • Hónyomás
  • Jégverés
  • Földrengés
  • Földcsuszamlás
  • Kő- és földomlás
  • Beomlás
  • Idegen jármű ütközése
  • Légijármű ütközése
  • Idegen tárgyak rádőlése
  • Betöréses lopás
  • Rablás
  • Vandalizmus
  • Vezetékes vízkár
  • Üvegtörés
  • Rom- és törmelékeltakarítás
  • Oltás, mentés
  • Kárenyhítés
  • Ideiglenes lakás biztosítása
  • Elmaradt lakbér megtérítése
  • Baleset és felelősség

Milyen vagyontárgyak biztosíthatók?

Épületek, építmények esetén:

  • Állandó lakás céljára szolgáló épületek (lakóház, lakás, lakásbérlemény)
  • Melléképületek (nem lakás céljára szolgáló épületek)
  • Építmények (a főépülethez tartozó járdák, kerítés, medence, stb.)

Ingóságok esetén:

  • Általános háztartási ingóságok
    Háztartásban általánosan előfordulnak, a biztosítottak tulajdonát képezi, továbbá az általuk bérelt, kölcsönvett, nem beépített vagyontárgyak, amelyek a háztartás vitelhez szükségesek, a biztosított személyes használatára, fogyasztására szolgálnak. Példák (a teljesség igénye nélkül): bútorok, szőnyegek, függönyök, világítótestek, lámpák, elektorakusztikai berendezések, konyhagépek, barkács és kerti eszközök, ruházat, könyvek, játékok, élelmiszerek, camping felszerelés, szobanövények, sport- és hobbifelszerelés, poharak, üvegáruk, edények evőeszközök…stb.
     
  • Kiemelt értékű ingóságok
    Ide tartoznak a 150.000 Ft egyedi értéket meghaladó híradástechnikai, szórakoztató elektronikai, optikai készülékek, berendezések, hangszerek (pl.: tv, videó, kamera, hifi, számítógép-konfiguráció). Ide tartozik a 150.000 Ft érték feletti karóra (nem nemesfémből) ill. azon gyűjtemények, amik az "értékőrző" ingóságok vagyoncsoportból kimaradtak (pl: CD, LP gyűjtemény).
     
  • Értékőrző ingóságok
    Értéktárgyak az olyan ingóságok, amelyek lakásban való tartása általánosan elfogadott, de egyedi nagy értéket képviselnek, és általában értékőrző tulajdonsággal rendelkeznek. Ebbe a vagyoncsoportba tartoznak a nemesfémek, gyűjtemények, képzőművészeti és iparművészeti alkotások, valódi szőrmék, antik tárgyak.

Hogyan határozzuk meg a biztosítási összeget?

A biztosítási összeg helyes meghatározása rendkívül fontos, mivel a valóságosnál alacsonyabb értéken történő biztosítás következménye az alulbiztosítottság, ami kár esetén aránylagos kártérítéshez vezethet, ami azt jelenti, hogy a biztosító a kárt csak olyan arányban téríti meg, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez.

  • Épületérték (biztosítási összeg) meghatározása
    A biztosítási összeget az ingatlan hasznos alapterületének és az újraépítési négyzetméterárnak a szorzatából kapjuk. Az ingatlan értékének meghatározásánál a forgalmi érték nem irányadó, a biztosítási összegnek az újraépítési költséget kell reprezentálnia.
     
  • Ingóságok értékének meghatározása
    Az ingóságok értékének meghatározása a biztosított feladata. Fel kell mérni, hogy a biztosított ingatlanban található ingóságok, egy totálkár esetén mekkora összegből lennének pótolhatók.

Vagyonvédelmi előírások

Valamennyi biztosító lakásbiztosítási szabályzata (szerződési feltétele) meghatározza azon vagyonvédelmi követelményeket, melyek megléte szükséges a betöréses lopás kockázat vállalásához. Az egyes vagyonvédelmi szintekhez káreseményenkénti kártérítési limiteket határoznak meg a biztosítók. Betöréses lopás biztosításra abban az esetben nyújtanak fedezetet a különböző biztosítók, amennyiben a biztosított ingatlan védelme teljesíti legalább, az un. "minimális mechanikai védelem" előírásait. Az ilyen alap védelem mellet ugyanakkor a biztosító által vállalt káreseményenkénti kártérítési limit is viszonylag alacsony, átlagosan 2-3 millió forint, de a szórás jelentős, 1,5-8 millió forint. Természetesen a biztosított értékek nagyságától függően a védelmi követelmények szigorodnak. A biztosítókra általában jellemző, hogy a mechanikai védelmet többre becsülik az elektronikai jelzőrendszereknél, így a védelem kialakításánál érdemes ezekre helyezni a nagyobb hangsúlyt.

A lakásbiztosításról további információkat talál a www.biztositastipp.hu weboldalon.

 

 

Szólj hozzá!


2010.02.04. 15:30 CLB

Hasznos tanácsok a casco biztosításhoz

Általában a casco biztosításról

A casco biztosítást mindazoknak ajánljuk, akik anyagi védelmet szeretnének lopás, törés, vagy elemi kár ellen.

Korábbi évekkel ellenkezőleg, ma már a casco díjak is egyre kedvezőbbek, sőt számos biztosító terméke közül lehet választani.

Néhány hasznos tanács a casco biztosításhoz:

Soha ne tartsa a gépjárműben:
  • a forgalmi engedélyt, törzskönyvet, szerviz könyvet, személyes iratokat,
  • a gépjármű pótkulcsát,
  • a riasztó, vagy indításgátló tartalékvezérlőjét...

...mivel ezeket a gépkocsi ellopása esetén a biztosító kárszakértőjének köteles átadni és ezek hiánya a kár elutasítását vonhatja maga után.

Bejelentési kötelezettség

A gépkocsi indítókulcsának elveszését, bármilyen okból történő zárcserét, a biztonságtechnikai berendezések cseréjét, bővítését haladéktalanul jelentse be a biztosítónak.

Használt gépkocsi vásárlás

Használt gépkocsi vásárlásakor az előző tulajdonostól próbálja megtudni, hogy a gépkocsi felszereltségéből mik az utólag, extratartozékként beszerelt alkatrészek (pl. légkondicionáló, különleges keréktárcsa, elektroakusztika… stb.) Ez azért fontos, mert a szériafelszereltség az alapdíjban biztosított, míg az extrafelszereltségre csak külön díj megfizetése esetén nyújt szolgáltatást a biztosító.

Számlák, tanusítványok

A gépkocsiban lévő védelmi rendszerekről (riasztó, indításgátló…) - amennyiben nem a gyári szériafelszereltség része - őrizze meg a számlát, vagy tanúsítványt, mert lopáskár esetén a biztosító kérheti. Ha mindez nem áll rendelkezésére, szerezzen be egy szakszervizben igazolást a gépjárműben található védelmi rendszerekről, mely tartalmazza a rendszer működőképességét és működési mechanizmusát (pl. riasztó: ugrókódos, nyitás és törésérzékelő, emelésérzékelő, védi az utasteret stb.)

Kármentes évek

Új casco kötése esetén, amennyiben korábban is rendelkezett ilyen szerződéssel és nem vette igénybe szolgáltatásait, kérjen igazolást a kármentes évekről, mert ez jelentős kedvezményt jelenthet.

Védelmi rendszerek

Az utólag beépített védelmi rendszereknél csak a MABISZ által megfelelőnek minősített eszközök fogadhatók el.

A casco biztosításról további információkat talál a www.biztositastipp.hu weboldalon.

 

Szólj hozzá!


2010.02.03. 18:19 CLB

Általános tájékoztató a kötelező biztosításról

Tudnivalók a kötelező biztosításról

A kötelező felelősségbiztosítás nem választható biztosítási forma.

Ezt mindenkinek meg kell kötnie, akinek valamilyen gépjárműve van.

A felelősségbiztosítást kormányrendelet szabályozza, és alapvető célja, hogy az általunk másoknak okozott károkat térítse meg helyettünk.

A kötelező biztosítás esetében az a biztosító, amit mi kiválasztottunk nem utasíthatja vissza az ajánlatunkat, hanem köteles azt befogadni. Kötelező biztosítást új és használt gépjármű vásárlásakor egyaránt kell kötni, hiszen anélkül nem lehet a közúti forgalomban közlekedni a gépjárművel.

Miért jó alkuszon keresztül kötelező biztosítást kötni?

A független biztosítási alkuszokon keresztüli kötelező biztosítás kötésnek számos előnye van:

Kalkulátor: az összes biztosító ajánlatát percek alatt összehasonlíthatják a látogatók a biztosítási portálokon.

Árgarancia: Az alkuszok weboldalán található kalkulátorok közvetlenül a biztosítók tarifáló programjaival állnak kapcsolatban, így ezekben az esetekben a pontos számításért az adott biztosító a felelős. Ha viszont a kalkulátor díjkalkulációja bizonyul tévesnek az alkusz állja a különbözetet.

Adminisztrációs segítség: A szerződéskötés során az adminisztrációs teendők jó részét elvégzik, káresemény felmerülésekor pedig szükség szerint a kárügyintézésben is közreműködnek ezzel segítve ügyfeleiket.

Online kedvezmények: Az alkuszok weboldalán kötelező biztosítást kötők jelentős kedvezményekre számíthatnak, hiszen szinte minden biztosító kínál az online biztosítást váltók számára kedvezményeket.

A kötelező biztosításról további információkat talál a www.biztositastipp.hu weboldalon.

 

Szólj hozzá!


2010.02.03. 11:31 CLB

Layla a mi orrszarvúnk

A Biztosítástipp.hu üzemeltetője a CLB Független Biztosítási Alkusz maga is évek óta elkötelezett támogatója a Fõvárosi Állat- és Növénykertnek.

Már harmadik éve mondhatjuk, hogy büszke örökbefogadó szülei vagyunk Laylának, az első mesterséges termékenyítéssel született orrszarvúnak.

Laylának azóta már kistestvére is született 2008. október 22-én, ami pontosan alátámasztja a budapesti és az összes többi hasonlóan gondolkodó állatkert kiemelkedően fontos szerepét. Ez a szerep pedig nem más, mint a pusztulásra ítélt fajok megmentése.

A CLB filozófiája a felelősségen alapszik, és mint ilyen, támogatásunkkal felelősséget vállalunk abban is, hogy a budapesti állatkert könnyebben tudja céljait megvalósítani.

Layla már igazi tagja a CLB családjának.

Partnereink gyermekei már többször találkozhattak vele kifestő és játékos feladvány formájában a biztosítástipp.hu weboldalunkon, de akár az Állatkertben a nevelőszülők rendezvényein és az ajándékboltban is.

 

2 komment


2010.01.28. 16:08 CLB

A CLB Kft. online üzletága

A CLB Kft. 2006-ban lépett be az online piacra a www.biztositastipp.hu portállal, és már ebben az évben sikerült jelentős piaci részesedésre szert tennie.

Ezen a területen folyamatosan bővül a partnereink száma és ez által a weben megköthető biztosítások elérhetősége is a lakosság számára.

Aktívan fejlesztjük és alakítjuk weboldalunk felületét, minél inkább törekedve a fogyasztók megelégedésére.

Az interneten köthető termékeink esetében ügyfeleink kalkulátor programjaink segítségével tudják kiszámolni és összehasonlítani, hogy melyik a számukra legmegfelelőbb biztosítási szerződés.

A gépjármű biztosítások teljes palettája megköthető online biztosítási portálunkon.

A kötelező biztosítás kalkulátor programunk segítségével a látogatók kiszámolhatják, hogy a biztosító társaságok milyen díjjal kínálnak biztosítási szerződést személyre szabottan.

Oldalunkon online kedvezménnyel köthetik meg casco biztosításukat azok,akik fogékonyak az internetes biztosítás kötésre, így akár több tízezer forintot is megtakaríthatnak.

 2008 óta vételár-, és önrészbiztosítások is köthetők weboldalunkon.

Interneten köthető lakásbiztosítás is, ahol az ügyfeleink a biztosítók ajánlatainak összehasonlításával tudják kiválasztani az igényeikhez leginkább illeszkedő biztosítási terméket.

Rendszerünk segítségével úti céloknak és pénztárcáknak leginkább megfelelő utasbiztosítást választhatják a látogatók az év bármely időpontjában.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. egyedülálló módon, a piacon elsőként vezette be az online életbiztosítás kötés lehetőségét. Az online felület kiváló lehetőséget biztosít az életbiztosítást kereső ügyfelek számára, hogy gondosan átnézzék az adott életbiztosítási termék jellemzőjét, összehasonlítsák a többivel, és valóban az igényüknek megfelelő, személyre szabott életbiztosítást válasszanak ki a széleskörű kínálatból.

Az idei év hozta gazdasági válság miatt sajnos sokan félnek állásuk elvesztésétől, egy hosszan tartó betegségtől, keresőképtelenségtől.

A munkanélküliség biztosítás ezekben a váratlan helyzetekben jelent segítséget pénzügyi nehézségei megoldására.

A CLB a piac független szereplőjeként a teljes kínálatot figyelembe véve ajánlja a termékeket ügyfeleinek, konkrét tanácsokkal, számításokkal is segítve a döntést.

Az ügyfél helyzetének változásakor vagy káresemény bekövetkezésekor pedig partnert jelent a probléma megoldásában.  

Honlapunkon ügyfeleink szakértőinket kérdezhetik a legbonyolultabb biztosítási ügyekkel kapcsolatban. A weboldalon feltett kérdéseket 24 órán belül megválaszolják a CLB szakemberei.

 

Szólj hozzá!


2010.01.28. 14:22 CLB

Néhány szó a Biztosítástipp.blog.hu oldalt üzemeltető CLB Kft.-ről

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. a Biztosítástipp.hu biztosítási portál és a Biztosítástipp.blog.hu weboldal üzemeltetője piacvezető alkusz ma Magyarországon. Stabil, több mint 16 éves múltra visszatekintő cég, amelynek sikere a jól motivált, lelkes csapatban rejlik. Ügyfeleinek biztosítási portfolióját folyamatosan ellenőrizi és javaslatot tesz a szükséges változtatásokra.

Kárügyintézési szolgáltatását számos ügyfél igényelte már, kihasználva a szakértői segítséget, egy olyan helyzetben, amely számos kérdést és bizonytalanságot eredményezhet.

Nagy hangsúlyt fektet a papírmentes iroda fenntartására, megóvva környezetét.

Sosem feledkezik meg a legkisebbekről, ezért indította el 2009-ben gyermekprogramját, amelynek keretében minden hónapban ajándék kifestővel és játékkal kedveskedik a szülőkön keresztül a gyerekeknek.

A CLB Kft. arany fokozatú támogatóként, már 3 éve szorosan együttműködik a Fővárosi Állat –és Növénykerttel, valamit a Alapítvány az Budapesti Állatkerttért szervezettel, egyben örökbefogadója Layla-nak, a széles szájú orrszarvúnak, aki a világon az első mesterséges megtermékenyítéssel születte orrszarvú.

Bízunk benne, hogy hamarosan ügyfeleink körében üdvözölhetjük és személyesen is megtapasztalja, hogy CLB ügyfélként a biztosítás nem csak költség, hanem saját magunk védelmében tett befektetés.

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása